Van képem hozzá

Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:46

Spoiler: mutasd
Az elit kivételével egyetlen római sem tekintette saját lakását élete centrumának, napközben mindenki a nyilvános térben létezett: a munkát az utcán végezték, folyamatos volt a jövés menés. „A nyilvános tér – néhány szent helyet és a császári palotákat leszámítva – társadalmi osztály-hovatartozástól függetlenül bárki számára hozzáférhető volt. A rabszolgák is elvegyültek a szabadok között” – írja Straub. A városlakók állandó párbeszédben álltak egymással, szabadon terjedtek eszmék és hitek. Bár a társadalomtörténeti alapvetés szerint az athéni agóra az emberi önrendelkezés origója, Straub ezt kétségbe vonja, mondván: a görög városállamokban csupán a teljes jogú, hadviselő polgárság vett részt a nyilvánosságban, Rómában viszont a teljes – a birodalom fénykorában – milliósra tehető lakosság. Ez persze nem (általános) választójogon alapuló demokráciát jelentett, hanem a köz- és magánügyektől a kultúráig szinte minden területen nyitott társadalmat, amelyben az emberi interakciók nem redukálódtak „kaszton belüli” érintkezésekre.

A város mint világszínpad
A barbár betörések, az ezzel párhuzamosan növekedő bürokratikus rendmánia, a lehűlést hozó éghajlatváltozás, a járványok által megtizedelt népesség az időszámítás utáni 6-7. századra kiürítette a birodalom városait is. Straub szerint a kereszténység felvételét követően csak a kisebb poliszok, mint Nápoly vagy Regensburg őrizték az antik urbánus életformát.

A nyilvános tér az elnéptelenedő városokból az egyházi központokba tevődött át. A kolostorok és a templomok a mai közgondolkodással ellentétben ugyanis nem holmi csendes, spirituális elvonulásra rendszeresített helyek voltak, hanem afféle agórák, ahol a teológiai viták mellett a köz- és üzleti ügyek is a mindennapok részei voltak, ahol szolga és uraság találkozhatott. A ezredforduló után a mai Olaszország és Spanyolország területén virágzott fel az urbanizmus. A talján városállamokban, fejedelmi központokban szárba szökkent reneszánsz nem csupán az antikvitást hozta újra divatba, de az organikus városi életformát is, amelynek ugyanúgy része volt a közügyek kitárgyalása, mint a bordélyok látogatása.

Straub felhívja a figyelmet arra, hogy a kereszténység idején az év fele különféle ünnepekkel telt, éppúgy, mint az ókorban. Márpedig ezeken szegény és gazdag egyenlővé vált, valahogy úgy, mint a télbúcsúztató karneválokon, amelyek a szigorú hierarchiát megbontva lehetőséget adtak a szó szerint önfeledt vigalomra. (Karnevál idején a papok számára sem volt kötelező betartani fogadalmukat, ahogy a feleségeknek sem kellett gondolniuk az örök hűséggel.)
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:48

Spoiler: mutasd
Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:50

Spoiler: mutasd
Straub szerint teljességében a 16. század után Madridban bontakozott ki újra az európiai városiasság. A II. Fülöp által tudatos tervezéssel, tágas sugárutakkal, nagy közösségi terekkel újraalapított királyi székhely – nem mellesleg a félszigetről nem sokkal korábban kiűzött mór stílust követve – egyszerre volt a művészetek és a tudomány fellegvára, ahol a nemesség és kereskedő polgárság közös térben élte világát.

A földrajzi felfedezések korában az ibériai félsziget geográfiai központjában létrejövő, falak nélküli város nemzetközi kavalkádjában a színház lett a szórakoztatás legfontosabb műfaja. Farce-ok, iskola- és tandrámák, bohózatok és rémhistóriák bűvölték a pórokat és a nemeseket egyaránt – akár piactéren összetákolt alkalmi színpadról, akár a palotákban kialakított színháztermekről volt szó. A társalgás pedig ebben az időben fejlődött magas művészetté – Straub szerint ugyanis a gyors észjárás, a semmin meg nem lepődő, de azonnal kapcsoló attitűd a városlakó legfőbb tulajdonsága volt ekkoriban.

Rendezett élhetetlenség
A madridi minta az ipari forradalom után is hatott – Straub szerint az 1800-as évek piszkos és kaotikus Párizsának magnetikus vitalitása is ezt bizonyítja.
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:52

Spoiler: mutasd
Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:55

Spoiler: mutasd
Csakhogy az iparosítással a városi munkásságot egyre inkább kezdték kiszorítani a közös terekből. A gettósítással párhuzamosan a nagyvárosokban beindult a reprezentatív áttervezés. A kommunális infrastruktúra kiépítése, az egészségesebb környezet kialakítása és a funkciók szerinti elkülönülés azonban magával hozta a városi spleenként is ismert civiliázációs rossz kedvet. „A játékos urbanitást és annak elevenségét háttérbe tolva a biztonság, az egészség és a környezet nevében a városlakóknak ügyelniük kell magukra” – foglalja össze a máig uralkodó trendet a szerző. A rend oltárán feláldoztatik a szabadság, és bár úgy tűnik, hogy a 21. századi városokban teljes a nyilvánosság, de ezzel párhuzamosan megszűnt a nyitottság.

Ezt a cikket az internetről vettem és A fent említett könyvet elemzi.Akit érdekel,majd leírom az író konklúzióját,,ha elolvastam .A konferencia szerdán lesz Budapest jövőjéről.MEGYEK!!!!!
Ezek után saját fotók következnek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Paggy 2018. május 17. 23:10-kor.
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 22:59

A VÁROS MA DÉLBEN:
Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 23:01

Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 23:02

Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 23:04

Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 23:07

És 2 kuksoló nyuszi:
Képgifs upload
Jó éjt!Paggy
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 17. 23:19

+1 ráadás ,de nem tőlem:
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 18. 13:58

EZT MEG KELL NÉZNI!!!!HETEK ÓTA EZEN VIGYORGUNK LILLÁVAL :)) :)) :)) :)) :)) :)) :)) PRÓBÁLUNK ÚGY ÉNEKELNI,MINT A SÁRGA RUHÁS KISLÁNY.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Paggy 2018. május 18. 16:59-kor.
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:37

Sziasztok.
Ismét próba, hogy picit kisebb legyen a méret. Köszi a segítséget Rita.
Ez felülről a 2.
https://s7.postimg.cc/mpbf4qxsb/IMG_20180430_145207.jpg
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:41

Ez felülről a 3.
[IMG_20180430_145207.jpg](https://postimg.cc/image/ig6p2kuiv/)
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:43

Kép
Ez alulról a 3. Ezzel tudtam tegnap is idetenni.
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:46

Kedvenc szárítóján szemlélődik, az előző képen is.
Kép
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:47

Itt pedig a kalit szélén.
Képphoto uploading
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 15:49

Ezeket ismerős készítette, most kaptam meg. Nem küldök többet, mert megunjátok. De nincs is.)))
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 3174
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2018. május 18. 16:06

sziasztok! most nem hoztam képeket, már majdnem teljesen kész vannak a szereléssel, még a szemben lakók vannak hátra jövő héten. utána már elmondhatjuk, hogy ezt is túléltük.
Éva, köszönöm a gyönyörű papagájképeket, nagyon ügyes madarász vagy! Látszik, mennyire feltétel nélkül bízik benned, és mintha már a kamerától sem félne! De nekem ennyi elég is a madarakból, nem vágyom arra, hogy nekünk is legyen..de így kigyönyörködni az más! Mint ahogy az állatkertben is. Az egyik kedvencem a z oroszlán. Nem tudom emlékeztek e még a tv-zés hőskorából a Daktarira? Valószinűleg akkor fertőzödtem meg persze az ezekről szóló regények...Vagy a Flipper..Vagy akár a lovas filmek. azokat nem tudom megunni! :D :) .
dodiban egyébként az tetszik, hogy már szinte pózol is, hogy na itt vagyok tetszem? kérdéssel néz a kamerába ..cuki.

Ági látom már finisben vagy a készülődéssel! Jó utat, biztonságos hazaérkezést is egyben. Remélem az idő és a körülmények kegyesek lesznek azokhoz is, akik ilyen távoli látnivalókat terveztek be! :D . A srácok biztosan jól ellesznek, majd feltalálják magukat! :D .
Paggy, köszönöm az eddigiekről a beszámolót, és a képeket. Izgalmas terület a város jövőjéről gondolkodni! :D :)
a videót kicsit későbbre hagytam...de nagyon cukik a kislányok, már most látszik.

Rita, olvastam ha igaz éppen ma vagy kirándulni! Remélem sehol nincs árvíz azokon a területeken amelyre jártok!
Na megyek, mert ma még csak pudingot ebédeltünk, mert az volt a leggyorsabb, és a rízst még meg kell csináljam ahogy a salátát is. még jó hogy Samu nem unja a diétámat, a lényeg, hogy van husika! :x :ymhug: :movingflower: :flower1: :littlehearth: :-bd
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 17:05

Paggy írta:
Spoiler: mutasd
https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=0VWcOUw4EiM

Paggy! Köszönöm szépen a videós ízelítőket. Biztosan nagyon szép volt. Csodaszépek a hanbokok. Ez a legyezőtánc nagyon tetszik. Viszont a hagyományos zenéjük nem.
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 18. 17:49

Kedves Leánykák!Új találmányom a max 1,5 perces videó vagy max 5 fénykép.Azt találtam ki,hogy szöveg nélkül teszek majd fel életképeket Budapestről kb hetente vagy 10 naponta és ,ha lesz esemény ,arról meg bővebb beszámolót hozok.Ezt azért írom le,mert ma volt jóga óránk és feladatul kaptuk a tábor előtt,hogy gondoljuk ki miben szeretnénk változni.Nekem mindenképpen a túlbuzgóságban és a nyüzsgésben kell.De nem szeretném abbahagyni a fórumozást.A tábor június első napjaiban kezdődik,még pontos időpont nincs.
Kedves Éva!MÉGJOBB ÍGY A KIS SZENTEM,mármint a fotó róla.Kata!Jaj,de jó,hogy már alakul a dolog a szereléssel! %%- %%- %%- :-bd
Ági!Nagyon -nagyon várom a kínai utadat.Együtt izgulunk VELED!!!Kedves Gabóci!Június huszonvalahányadikán lesz a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA.Millió helyszínen az országban.Mindenkinek ezer köszönet a fotókért.!ÉS HOLNAP TESZEK FEL EGY UTCAI VIDEÓT,ezt még hanggal,meg fréziaképeket.Szeretném megmutatni mennyit tesz a fény a fotónál.Nem okoskodom,csak most jött össze annyi kép.Bár azt mondtam egy darabig nem jövök,de június-július lesz a "nyaralásom"Majd a kongresszusról is beszámolok.TITKOS szöveg következik:...netéh ővöj a zsel ajpanvén atir sé ajpanilüzs atak :flower1: :littlehearth: :flower1: :-h Paggy
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. május 18. 18:30

Paggy írta:
Spoiler: mutasd
https://youtu.be/yfomeOlKaf4

Köszi a videót is. Ez a Guttenberg ház nagyon szép, kívül-belül. A másik elég rossz állapotban van. Elég sok volt az érdeklődő. Nagyon meglepett, hogy még tortával is vártak titeket. Biztosan összetartó közösség lakik bennük, akik büszkék a házukra.
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 19. 12:29

Péntek délelőtt ,haza a CSARNOKBÓL:
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 19. 12:32

UGYANAZ MÁSKÉNT:
Kép
Avatar
Paggy
Hozzászólások: 2322
Csatlakozott: 2016. augusztus 23. 15:34

Re: Van képem hozzá

HozzászólásSzerző: Paggy » 2018. május 19. 12:33


Vissza: “Társalgó”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég